Állatok a világban

KÉTÉLTŰ- ÉS HÜLLŐÉTLAP

Tekintve, hogy a terráriumi állatok mind rendszertanilag, mind méretben, mind pedig életterüket és életmódjukat tekintve igen sokfélék, táplálékaik skálája is szélesebb, mint bármely más társállatcsoporté : a muslicától a salátán át a háznyúlig igen sok minden szerepelhet rajta. Amiben különböznek a többi lakásban tartott állattól, az elsősorban az, hogy etetésük csak elvétve oldható meg mesterséges készítményekkel (bár külföldről már érkeztek be az országba pl. leguántápok), és igen nagy részük élő táplálékállatokat fogyaszt.

Növényi táplálék. A hüllők többsége ragadozó, de azért szép számmal vannak közöttük növényevő fajok is. Kimondottan növényi táplálkozás jellemzi a szárazföldi teknősöket, valamint a nagytestű leguánokat és az agámafélék közé tartozó tüskésfarkú gyíkokat. Ezeknek az állatoknak az egészségére kimondottan káros a túlságosan fehérjedús étel : a leguánok például kifejlett korukban döntőrészt zöld növényi részekkel (levelekkel) táplálkoznak, s még a szárazföldi teknősök által kedvelt lédús gyümölcsök is csak kis részét teszik ki az étrendjüknek, a tüskésfarkú gyíkok pedig nagy mennyiségű magot fogyasztanak. A kifejezetten növényevőkön kívül egyes rovarevő gyíkok (pl. agámák, nagytestű anoliszok) is szívesen fogadnak némi növényi kosztot, az ékszerteknős az életkor előrehaladtával egyre több vízinövényt fogyaszt, a nappali gekkók pedig szeretnek mézet, érett banánt nyalogatni. A növényi táplálék legyen változatos, és fontos, hogy mentes legyen a növényvédőszerektől, műtrágyáktól. Óvakodjunk a mérgező növények etetésétől, és természetesen nem alkalmas takarmányozásra a rothadt, erjedt vagy penészes növényi anyag sem. A növényevő hüllőket naponta kell etetni, és az el nem fogyott táplálékot naponta eltávolítani.

Rovarok és egyéb gerinctelenek. A kétéltűek és a hüllők igen nagy része gerinctelen állatokkal táplálkozik, és ezt általában nem is lehet semmi mással helyettesíteni a terráriumban sem. A legapróbb nyílméregbékák muslicákat, frissen kikelt, hangyányi tücsköket fogyasztanak, míg a robusztus, erős állkapcsú toke-gekkó legyűri a csaknem ujjnyi hosszú amerikai csótányt vagy a lótetűt is. Elterjedt takarmányállat a lisztbogár lárvája, a lisztkukac is, ez azonban igen alacsony tápértékű, kizárólagos etetése hiánybetegségekhez vezet. Rovartáplálékot háromféleképpen lehet biztosítani : lehet házilag tenyészteni, szaküzletekben vásárolni, illetve a nyári időszakban a réten gyűjteni. Utóbbi esetben figyelni kell, hogy a vadon fogott szöcske, sáska vegyszermentes környezetből származzék, és be kell tartani a természetvédelmi előírásokat, a rovarok között is vannak ugyanis védett fajok (pl. sisakos sáska, ájtatos manó stb.) A tücsköt, csótányt célszerű csipeszről kínálni az állatoknak, mert elszabadulva kellemetlenséget okozhatnak, míg a sáskákat be lehet ereszteni a terráriumba, hogy a hüllők önállóan vadásszák le őket. Ügyelni kell az erős rágóval rendelkező rovarokra, ezek ugyanis visszaharapva megsérthetik a gyíkot, s a kellemetlen élmény elveheti az étvágyát. A giliszták és egyéb férgek, meztelencsigák a kétéltűek számára jó falatot jelenthetnek, de a gyíkokra nézve mérgezőek lehetnek (bár a lábatlangyíkok szívesen fogyasztják őket). A víziteknősök is szinte bármilyen gerinctelen állatot felfalnak.

Halak. A halak elsősorban a víziteknősök takar-mányozásában játszanak döntő szerepet, ezeknek ugyanis alaptáplálékát alkotják, de a vízisiklók is szívesen fogyasztják (utóbbiak szívesen ennének békát is, de a hazai kétéltűek védettek, békát tehát nem foghatunk terráriumi állatainknak !). Lehetőség szerint akkora halak-kal etessünk, amelyet állataink pikkelyestül, szálkástul fel tudnak falni, mert a halhús önmagában még nem teljesértékű táplálék a teknős számára. Óvakodjunk azoktól a fajoktól, amelyeknek egyik-másik úszósugara hegyes tüskévé módosult (pl. naphal, törpeharcsa), vagy ezeket a tüskéket az elpusztított halról távolítsuk el. A halat etethetjük frissen vagy fagyasztva, de túl sokáig ne álljon a mélyhűtőben, mert veszít vitamintartalmából.

Kisemlősök. Bizonyos hüllők - elsősorban a kígyók - terráriumi tartásának "árnyoldala", hogy eleven kis-emlősökkel (rágcsálókkal), olykor naposcsibékkel kell etetni őket. Igazi állatbarát mindig fájó szívvel mondja ki a végső ítéletet egy élőlény fölött, még ha a tudatunk felfogja is, hogy ez sem nagyobb kegyetlenség, mint a csirke vagy a disznó levágása, és a kutya vagy a cica sem füvet legel. A rágcsálókkal való etetéskor tehát a legfontosabb szabály, hogy a takarmányállatot is élőlényként kell kezelni, kíméletes módon kell szállítani, tartani, és biztosítani számára a lehető leggyorsabb és legkevesebb szenvedéssel járó véget. Ez bizonyos esetekben lehet maga a kígyó, mert egyes kígyók igen gyorsan és hatékonyan végeznek a zsákmánnyal, de más példányok sokat ügyetlenkednek ; ezeknek a takarmányállatot elpusztítva kell felkínálni, mert a hosszas küzdelem a rágcsálónak szenvedést, a kígyónak pedig sérülésveszélyt okoz. Élő rágcsálót sohasem szabad felügyelet nélkül bent hagyni a terráriumban ! A kígyók, nagytestű gyíkok és teknősök (pl. alligátorteknős) táplálására használt kisemlősök közül a leggyakoribb az egér és a laborpatkány, de elméletileg számításba jöhet más rágcsáló, nagyobb óriáskígyók esetében akár a házinyúl is. Kisebb gyíkok, fiatal vagy félénkebb, ügyetlenebb kígyók a rágcsálók újszülött, csupasz kölykeivel is etethetők.

Egyéb táplálékok. Bizonyos ragadozó hüllőknek kiegészítő táplálékként jobb híján lehet kínálni csíkokra vágott, nyers marha- vagy csirkeszívet, ez azonban huzamosabb időn át, alaptakarmányként nem alkal-mazható. Egyes nagytestű gyíkok, sőt bizonyos kígyó-fajok is (pl. amursikló) időnként szívesen fogyasztanak nyers tojást, de a reszelt vagy darabolt keménytojás is számításba jöhet pl. agámák kiegészítő táplálékaként. Szárazföldi teknősök hébe-hóba falatozhatnak konzerv kutya- vagy macskaeledelt, de sohasem nagy mennyiségben.

Vitaminok, ásványianyagok. A terráriumi állatok táplálása egyoldalúbb, mint vadon élő társaiké, ezért időnként szükségük van vitamin- és ásványianyag-kiegészítésre. A legfontosabb a kalcium, amelynek hiánya főként növendék teknősök páncélfejlődésében okoz súlyos elváltozásokat, de a fiatal gekkóknál sem ritkák a kalciumhiány miatti izomgörcsök, illetve csontrendszeri (pl. állkapocs-) torzulások. Igen fontos a D-vitamin is, mely a kalciumnak a csontokba való beépüléséhez nélkülözhetetlen. A hüllő-szaküzletek ma már kínálnak kimondottan terráriumi állatok számáéra készült vitaminkészítményeket, és léteznek hüllőspecialista állatorvosok is, akiktől tanácsot lehet kérni.

Ivóvíz, folyadékellátás. A legtöbb hüllőnek szüksége van ivóvízre, még ha a lédús takarmányt fogyasztó teknősök vagy a sivatagi fajok olykor napokig nem isznak is. Ezért minden terráriumnak nélkülözhetetlen tartozéka az itató. Természetesen ahol fürdőmedence van, ott az állat annak a vizéből iszik, ezért külön itatóra nincs szükség, viszont éppen ezért (is) a medence vizének tisztaságára ügyelni kell. A gyíkok egy része nem szívesen iszik tálból, hanem harmatcseppeket szeret nyalogatni, azért a terrárium berendezését, az üveglapokat és a dekorációs növények leveleit rendszeresen langyos vízzel le kell permetezni. A hüllők és még inkább a kétéltűek nemcsak a szájukon, hanem teljes bőrfelületükön át is vesznek fel nedvességet, ezért az arra igényes fajoknál igen fontos a levegő megfelelő páratartalma, és a talaj rendszeres nedvesítése, különösen az állatok által használt búvóhelyeken.

Vissza az oldal tetejére

Horgony
MENNYIRE SZELIDÍTHETŐK ?

A kétéltűekről és hüllőkről senki nem merné azt állítani, hogy ismerik a szeretetet, a hálát vagy a ragaszkodást a gazdájuk, gondozójuk iránt. Idomítani, nevelni sem lehet őket. Egy részük igazán meg sem szokja az embert soha, és sok éven át terráriumban tartva is ugyanolyan félénk vagy harapós marad. Vannak azonban olyan fajok is, amelyek hozzászoknak az ember jelenlétéhez, kíváncsi várakozással figyelik mozdulatait, közelítenek hozzá, ha kinyitja a terrárium ajtaját, sőt hagyják magukat simogatni vagy kézbevenni is.
  • Vegyük-e kézbe ? A hüllők általában nem dédelgetni, hanem inkább nézegetnivaló kedvencek, de vannak köztük, amelyeket időnként kézbe lehet fogni. Ilyenek például a kimért mozgású, szelíd leopárdgekkók, a nagytestű gyíkok, melyek olykor kimondottan élvezik, ha a torkukat vagy a hátukat vakargatják, vagy egyik-másik óriáskígyó bébikortól nevelt példányai, melyek akár órákat is szívesen eltöltenek lazán az ember meleg testére tekeredve.
  • Melyiket ne fogdossuk ? Általában csak azokat az állatokat érdemes kézbevenni, amelyek nem menekülnek a feléjük nyúló kéztől ; ellenkező esetben a kapcsolatteremési kísérlet nem éri meg a vele járó stresszt. Amennyire csak lehet, kerülni kell a kézbevételt a tapadólemezes gyíkok (gekkók, anoliszok) esetében, ugyanis a bőr zsírtartalma hátrányosan befolyásolja tapadási képességüket. A siklók általában nem szeretik, ha megfogják őket, még akkor sem, ha egyébként szelídek. Nem 
    célszerű kézbe fogdosni a sokszor mérgező bőrváladékkal rendelkező kétéltűeket, azt pedig talán mondani sem kell, hogy mérges harapású állatot kézbevenni szigorúan tilos !
  • Hogyan fogjuk meg ? A gyíkok megfogásakor elsősorban a farok épségére kell ügyelni, némelyik gyíkcsaládra ugyanis jellemző, hogy ijedség esetén védekezésként a legkisebb érintésre leválik a farok. Kistestű gyíkoknak tehát mindig a törzsét kell megfogni. A gyíkok harapása (két, terráriumban nemigen tartott, ritka mexikói faj kivételével) sohasem mérgező, de a nagyobb példányoké fájdalmas lehet, ezért igyekezz elkerülni ! A kígyók akkor érzik biztonságban magukat az ember kezében, ha testükkel kapaszkodhatnak : ne te markold a kígyót, hanem engedd, hogy ő kapaszkodjon beléd. Harapós vagy megbízhatatlan (de nem mérges !) kígyókat közvetlenül a fej mögött két ujjal megmarkolva kell rögzíteni, hogy vissza ne fordulhassanak. Óvatosságot igényel bizonyos víziteknősök megfogása is ; különösen a lágy héjú teknősöké, amelyek hosszú nyakukkal hátranyúlva a páncéljukat fogó kézbe is bele tudnak harapni. A kétéltűek ritkán harapósak (pár kivétel van, pl. a szarvasbéka), viszont bőrváladékuk miatt megfogásuk után különösen fontos a kézmosás.
  • Hogyan szállítsuk ? A legtöbb hüllő szállítására alkalmas a durva, szellős vászonzsák. Egy zsákba lehetőleg csak egy állatot tegyünk. Zsákon keresztül a legtöbb hüllő nem harap, de ebben száz százalékig nem lehetsz biztos ! Bizonyos gyíkok számára fontos, hogy mindig szilárd talajt érezzenek a lábuk alatt ; ilyenek például a tapadólemezes gekkók és a kaméleonok. Ezeket a legjobb szellőzőráccsal ellátott műanyag dobozban (zoo-box) szállítani, melybe a kaméleon esetében kapaszkodóágat kell rögzíteni. A dobozt kívülről le kell sötétíteni, hogy az állat ne lásson ki belőle. A mérgező bőrváladékot termelő kétéltűek mérge magas koncentrációban magára az állatra is veszélyes, ezért szállításkor olyan anyagot kell tenni melléjük a szállítóedénybe, amely beszívja, közömbösíti a termelődő váladékot. Változó testhőmérsékletű állatok szállításakor ügyelni kell az állandó hőmérsékletre : óvni kell őket a kihűléstől és a túlzott felmelegedéstől egyaránt.